Takezo az utolsó nagy harc végén rádöbben, hogy még mindig tanulnia kell, így újra országjáró körútra indul. Most már van két segítője is, a nagyszájú kissrác és a kissé buta, de vicces lótolvaj - hősünk már nem egy harapós ősember, hanem maga is tanítómester, aki tisztában van saját tudatlanságával. Szabadidejében (amiből végtelen mennyiség áll rendelkezésre) buddhaszobrokat farigcsál, madárkákat fest, beszélget az utca emberével és örömlányaival, földet túr és segít a bajba jutott falunak, miközben továbbra is megőrül érte a két fiatal szépség. Kojiro Sasaki lesz a kijelölt ellenlábas: a feltörekvő, de nagyon ügyes szamuráj, hogy hírnevet szerezzen, Musashi-t hívja ki párbajra (ami egy fokkal jobb elfoglaltság, mint a kisvárosok dojoit lejáratni). Természetesen Sasaki nem lépett szintet, törekvő és türelmetlen - hiába ügyes és jó kardforgató, egy jó szamuráj életének része a szamuráj-etika, bölcs tanítóvá kell lenni az életben stb. stb. - de leginkább: sokat kell dolgozni, tisztelni kell az időseket, segíteni kell az elesetteket, a nők nem olyan fontosak, de azért egyszer meg kell állapodni egy takaros menyecske mellett, élethosszig kell tanulni és a társadalom hasznos tagjának kell lenni. Így lesz Japán újra méltó hajdani dicső hírnevéhez.
2016-12-26
[7], [chambara], [edo], [japán]