A Föld felé egy hatalmas vándorbolygó közeledik - Justine félresikerült házasságkötésével indítunk, aztán a második részben megismerjük a testvére, Claire életét. Akárcsak az Another Earth a Melankólia is az egyénre koncentrál, nem akar a társadalommal foglalkozni; az Another ezt úgy éri el, hogy a főhőst négy évre kiveszi a világból (börtön), Trier pedig (ahogy szokta) konstruál egy mikroközösséget egy villában, körülötte golfpályával, leválasztott társadalommal. A Melankólia nagy előnye a krónikus depresszió bemutatása, ahogy a beteg Justine-nek a világ pusztulása tulajdonképpen megváltás és tökéletesen természetes folyamat, de ennek az ára az, hogy minden más elnagyolt marad a filmben. Nincs szó a közösség szerepéről, nem tudunk semmit az orvosi háttérről, a gondoskodás hiánya közhelyes (éppen csak felvillan az apa és az anya, a főnök és a kolléga kellemetlen szerepe) a mikroközösség színes, de csak el van húzva a szemünk előtt; az Antikrisztus ereje felhígul, Trier eszköztára közhelyesedik (azért vagyok ennyire keserű, mert a Nimfomániás, a trilógia harmadik része számomra már ennyit sem tud felmutatni). Szeretem a prekoncepciót, szeretem Justine alakját, a hiteles betegségábrázolást, a gyönyörű nyitó-álmot, de messze nem hibátlan film a Melankólia.
2015-05-25
[8], [apokalipszis], [család], [scifi], [trier]